Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! ?

Aranyélet

Bizonyára, mindenki ismeri a magyar sorozatgyártás legjellemzőbb szériáit, mindenki látott már verekedést a Barátok közt-ben, mindenki ismeri Lenke nénit (vagy legalább Vágási Ferit és a bizonytalan alapokra épített konfigját) és senki sem tudott egy őszintét nevetni a Família Kft.-n, mint szitkomon. Voltak és vannak a hazai próbálkozásoknak gyengébb pillanatai (nagyon sok, és kevés kivétellel szinte..), DE EZ NEM AZ.

Az Aranyélet bemutatja a rózsadombi és egyéb gazdag kertvárosi polgárok feszített élethelyzetét, méghozzá egy olyan család tükrében, akiknek kismiska az adócsalás és a kiskapuk kijátszása. Adott az apuka, Attila, aki már több évtizede tevékenykedik bűnözőként és alkalmi csalóként; az anyuka, Janka, aki bőszen támogatja férjét a munkájában, hiszen tudja, hogy ebből futja a legújabb Michael Kors-ra; és a gyerekek, a naiv Mira és a lázadó Márk.

A történet elindítója a családfő lelki-morális dilemmája, amely sugallja, hogy kezd a szakmából kiöregedni és emiatt jó lenne változtatni az életvitelén. Természetesen, ebbe van beleszólása az asszonynak és az ügyeletes maffiózó főnöknek is. Sőt mi több, a gyerekek serdülnek, lázadnak és nem hülyék. Kimondatlan tényként kezelik a családi jólét forrását. Szóval meg van nehezítve főhősünk dolga és még nem is sejti, hogy több dolog miatt is főhet a feje, hiszen a vér nem válik vízzé..

aranyelet-thuroczy-szabolcs

Az Aranyélet egy igazán jól sikerült sorozat tartalmilag, színészileg és audiovizuálisan egyaránt. Izgalmas témát mutat be, hiszen mindenki eljátszott már vagy el fog játszani a gondolattal, hogy mennyire lenne nehéz és kifizetődő felépíteni a kívánt egzisztenciát a szürke- és feketegazdaság oszlopos tagjaként.

A casting szuperül sikerült. A főbb szereplők jellemvonásai nem lettek eltúlozva, emiatt valóságosnak hatnak és simán érezheted úgy, hogy némelyik karakter ismerős számodra, sőt… Attila (Thuróczy Szabolcs), annak ellenére, hogy bűnöző, igazán szimpatikus jelenség és tudsz neki szurkolni. A feleség már más tészta. A saját életmódja iránt kialakult függőség Jankát (Ónodi Eszter) negatív, antipatikus irányba tolja el, viszont izgalmas karakter, aki fent tudja tartani a figyelmedet. Mira (Döbrösi Laura) nagyon aranyos és a körülmények miatt elindul az erkölcsi süllyesztőbe és ott van a bátyja, Márk.. Olasz Renátó tökéletesen hozza a nagyképű, újgazdag gyereket, aki minden ellen lázad, ami ellen tud és önpusztít ezerrel. Élmény nézni a játékát.

aranyelet-olasz-renato-dobrosi-laura

A zenei betétek erősítik a hangulatot, a képi világ remek, amikor valaminek fancy-nek, feszültnek vagy sötétnek kell lennie akkor az. Egyetlen szembeötlő negatívumként a magyar filmgyártásra jellemző rövid, pár szavas dialógokat lehetne kiemelni, amelyek itt is jelen vannak és életidegen érzést válthatnak ki belőled. Úgy tűnik, az elmúlt években sugárzott sorozatok eredménye beérni látszik tapasztalat formájában és tudást szereznek azok a tehetséges rendezők és írók, akik a jövő nagy nevei lehetnek a szakmában és leporolhatják a magyar film- és sorozatgyártásról kialakult fenntartásokat. Van még miben fejlődni, viszont már van miből!

Hasonló sorozatok: Breaking Bad

Formátum: 8×55 perc

Értékelés: 10/10

IMDb

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Dráma
Comments closed.