Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! ?

Houdini

Harry Houdini, szül. Weisz Erik, 1874. március 24-én Budapesten. Világhírű illuzionista, szabaduló- és előadóművész. “Ki ne ismerné?” – merül fel a kérdés jogosan, de az igazat megvallva rengeteg gigász és elképesztő tehetség merült a feledés homályába az idő múlásával, így a kérdéshez mérten, ugyanolyan szinten jogosak az elmúlt évszázad nagyjairól szóló életrajzi sorozatok is. A Houdini pont ilyen.

“A filmben megtörtént és kitalált eseményeket láthatnak.. hogy éppen melyiket, azt döntsék el Önök.”

A minisorozat röpke 2×1,5 órás műsoridőt jelent, amely részek könnyen elszeparálható fejezetekre oszlanak. Míg az első másfél óra a felívelésről szól, addig a másik a csúcsról, illetve annak fenntartásáról, amelyhez Houdini legalább olyan mértékben ragaszkodott, mint imádott mesterségéhez. Továbbá élete utolsó fejezetének kevésbé ismert szakaszát is megismerheted, amikor háborút indít a spirituális világgal kapcsolatot tartó médiumok ellen és megkérdőjelezi azok létjogosultságát. Ez természetesen a saját szakmai hitelességének igazolása mellett hírnevének szüntelen promóciójának is betudható. Hogy éppen melyik, azt döntsd el Te! 🙂

Houdini-Adrien-Brody-sorozatajanlo

A sorozatban az életpálya mellett rengeteg insider információt is (mint pl. bűvésztrükkök leleplezése) bemutatnak, amelyek már önmagukban élvezetesek, de talán még élvezetesebb látni a puszta szenvedélyt, amely a kíváncsi gyermekből világhírű előadóművészt szült, a szenvedélyt, amely téged is inspirál, hogy találd meg a saját passziódat és a végsőkig tökéletesítsd azt. De a kopasz Fenyő Ivánra nincs mentség..

Adrien Brody alapvetően egy biztos választás, rengeteg tapasztalattal bír és olyan átéléssel tud játszani, hogy szinte bármiben hiteles tud lenni. A szeretett feleségét játszó Kristen Connolly és a társát alakító Evan Jones szintén baromi jól teljesítenek. Ráadásul a sorozatot Magyarországon forgatták, így belefuthatsz budapesti épületekbe és magyar színészekbe is, akik kisebb-nagyobb szerepet játszanak Houdini életében. Ez magyarként simán elmegy egy easter-egg-nek.

Ha szereted az inspiráló történeteket, a valós történeteken alapuló sztorikat, a karakterközpontúságot, a bűvészetet vagy csak simán a szereplők egyikét, akkor biztosan nem fogsz csalódni. A Houdini minisorozat tökéletes kitöltése egy vasárnap délutánnak.

Szinkronosan és feliratosan is egyaránt elérhető.

Boldog 142. születésnapot, Mr. Houdini!

Hasonló sorozatok: Narcos

Értékelés: 7/10

Formátum: 2×85 perc

IMDb

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Dráma
Comments closed.