Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! 😉

Marvel’s The Defenders

Elérkezett az idő és végre összeálltak a street-level hősök street-level csapattá, hogy megbirkózzanak a nem éppen street-level ellenfelekkel.

A Marvel bő két éve, 2015-ben nyitott a televíziós sorozatok felé a Daredevillel, amellyel sikerült a karaktert korrektül, hitelesen bemutatni – így elfeledtetve a 2003-as mellényúlást is – egy 13 részes évaddal. Daredevil alapvetően egy olyan figura, aki nem habozik kegyetlenkedni, ha úgy hozza a helyzet, így a sorozat nyilvánvalóan “kábelre”, pontosabban a Netflix-re került és ezzel kiválóan megalapozta a felnőtteknek szánt képregénysztorik bemutatását. Őt követte sorrendben – és talán értékelésben is – Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist, akiknek eredettörténeteit megismerve úgy érezted, hogy egyszerűen szükséges összehozni őket egy közös szériában, hogy együtt üssék-vágják az enemy-t. A Marvel ezt a lépést viszont egy jól felépített, több éven át tartó televíziós stratégia mérföldkövének szánta, ami meg is látszik a végkifejleten. Eljött a The Defenders – Az oltalmazók ideje!

sorozatajanlo-the-defenders-marvel

Kezdjük azzal, hogy igen, érdemes és ajánlott a karakterek előzménysorozatait megnézni, de nem kötelező. Ha vállalod, hogy sok információ hiányával és az easter-egg-ektől elbúcsúzva kezdesz bele a The Defenders-be, akkor az a szíved joga, de biztosan lesznek olyan pillanatok, amelyek fejtörést fognak okozni.

A történet a megszokott mederben és kontinuitásban zajlik: Luke Cage (Mike Colter) kijött a dutyiból, Danny Rand (Finn Jones) aka Iron Fist még mindig a szülei haláláért felelős szervezetet próbálja felelősségre vonni, Matt Murdock (Charlie Cox) aka Daredevil próbál kizárólag a szakmájának élni, Jessica Jones (Krysten Ritter) pedig piál. A sorozat fő mozgatórugóját a The Hand – A kéz nevű szervezet szolgáltatja, amely mindegyik hőssel valamilyen, “szegről-végről” típusú kapcsolatban áll. Egy Hell’s Kitchen-ben történt gyanús eredetű földrengést követően mind a négyen elindulnak a saját útjukon, hogy fényt derítsenek az igazságra valamilyen szinten és formában (értsd: az egyikük tesz az egészre, de mégis bekavar a földrengés a projektjébe, míg a másikuk már a szuperhős létét feladva rohan ki az utcákra újra rendet rakni, mivel minden rendőr a katasztrófával foglalkozik, az utcán pedig szezonja lett a bűnözésnek).

A különálló szálak egy közös történetszállá fonódnak, így és az egyik, minden eredetsztoriban feltűnő mellékszereplő Claire Temple-nek (Rosario Dawson) köszönhetően a karakterek találkoznak és megpróbálnak közös nevezőre jutni. Mivel mindegyikük szólóban tolta eddig, így nehezükre esik együtt dolgozni, de kényszerűségből úgy-ahogy összekovácsolódnak, hogy közösen és látványosan törjék be az ellenfelek orrát. Ellenkező esetben elég hamar, csúnyán és hülyén érne véget a sorozat.

A történet első blikkre nem egy nagy durranás, de a Marvel mindig tudott csavarni egyet a sztorin meglepetéseket okozni a sorozatok előrehaladtával, azonban legyünk őszinték, a legsablonosabb történet is izgalmassá tud válni, ha jó karakterekkel párosítják azokat és láss csodát, a The Defenders-nek pont ez az egyik legnagyobb erőssége. Érezhetően párba állították a karaktereket, amit nagyon jól tettek. A Daredevil – Jessica Jones és Luke Cage – Iron Fist kombinációk nagyon jól működnek. Az első két arc alapvetően a felnőttes, komorabb hangvételű képregénykarakterek közé tartoznak, az eredettörténetükről szóló sorozatok is ilyenek – csak semmi Disney-zés. Olyanok ketten mint egy rossz vicc, ami úgy kezdődik, hogy az alkesz nyomozó és a vak ügyvéd találkoznak a fogdában.. De nagyon jó látni Luke Cage és Iron Fist első “találkozását” is, továbbá azt, hogy minden karakter élcelődik a másikkal.

A sorozat egyik headliner színésznője Sigourney Weaver, aki hozza a kötelezőt, észrevehetően jobb a játéka a többieknél, de nem erőlteti meg magát túlságosan – én sem tenném a helyében. Negatívumként még talán annyit, hogy a Daredevil harci koreográfiája sajnos csak részben öröklődött át, sokkal kreatívabb harcokat lehetett látni a Fenegyerek önálló sorozataiban.

Nem érdemes és szabad azonban összehasonlítgatni a mozikban feszítő szuperhőscsapatokkal a The Defenders-t, hiszen egyértelmű a különbség. De akármilyen fényes is Amerika kapitány pajzsa vagy Vasember páncélja, Luke Cage-nél több pólót még nem használt el egyikük sem és senki sem tud keserűbben tekinteni a világra, mint Jessica Jones. Akárhogy street-level hősöknek számítanak, ez valahogy szimpatikussá teszi őket és a minőségre is mondható bármi, de az, hogy CW-s alacsony, az biztosan nem.

Hasonló sorozatok: Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Iron Fist

Formátum: 8×45 perc

Értékelés: 7/10

IMDb

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Akció, Dráma, Fantasztikus
Comments closed.