Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! 😉

Marvel’s The Punisher

A The Punisher-rel megérkezett az első, valóban felnőtteknek szóló Marvel sorozat. Semmi szupererő, semmi sallang, csak a jó öreg korhatáros akció. Eljött az antihősök időszaka?

A Megtorló 2016-ban tűnt fel először a Netflix/Marvel egyik közös projektjében, konkrétan a Daredevil 2. évadában és egyből közönségkedvenccé vált. Frank Castle (Jon Bernthal) karakteréről annyit érdemes tudni elöljáróban, hogy évekig az Amerikai Tengerészgyalogságnál szolgált és több háborúban is aktívan vette ki a részét a piszkos munkákból. A leszerelését követően hazatért a családjához, amelynek tagjait különös kegyetlenséggel mészárolták le. Erre Frank érthetően bekattant és kihasználva a múltban tökélyre fejlesztett skillset-jét, elindul egyenként levadászni a felelősöket.

A kik és a hogyan kérdésébe nem merülnék el, hiszen képregény és sorozatszinten is más-más eredettörténetről beszélünk.

A The Punisher alapvetően a karakter eredetét mutatja be, de közben a kontinuitást fenntartva együttműködik a már kialakított Netflix/Marvel univerzummal, egy különálló történet feldolgozásával. Szóval, adott egy tragikus sorsú Frank Castle, aki próbál a világ színe elől eltűnni és falbontásba fojtani a bánatát. Ahogy az lenni szokott, mindig az ilyen típusú embereket találja meg a balhé, így a folyamatos baszogatás hatására egyszer csak elborul az agya és megindul a hentelés, ropognak a csontok, törnek a nyakak. A történet viszont nem csak egy “Hogyan váljunk sorozatgyilkossá?”-kézikönyv, Frank-et nem hagyja nyugodni a múltja – és azok szereplői – ráadásul még egy nyomozó is rá van szállva.

The Punisher Jon Bernthal Sorozatajánló

A többi országtól eltérően, az USA-ban mérhetetlenül nagy hangsúlyt fektetnek a katonavilágra, a visszatérésükre és a társadalomba történő beilleszkedésükre. Gondolj csak bele, hány kultuszfilm és dal született már a témában.. rengeteg. A The Punisher-ben szintén nagy fókuszt kap a témakör, nem csak a főszereplő személyében, hanem a mellékszereplők esetében is. A Daniel Webber által – zseniálisan – alakított Lewis Walcott iskolapéldája a leszerelt fiatal katonának, aki visszatérve is háborúban érzi magát, mert egyszerűen nem tud mit kezdeni az életével. A háborúban átélt élményei hatására olyan visszafordíthatatlan lelki sérüléseket szerzett, amelyeket senkinek sem lenne szabad.

Térjünk is rá a színészekre. Ez az egyik legnagyobb erőssége a sorozatnak. Jon Bernthal már rég túlnőtt azon, hogy szerepelt a The Walking Dead első két évadában. Az utóbbi években nagyrészt csak olyan szerepek találják meg, amiben rossz arcú nehézfiút kell alakítania. Okkal. Hitelesen hozza a megkeseredett veterán karakterét és a drámai csúcspontokban is esettanulmánya lehet az elborultságnak vagy akár a kétségbeesettségnek. És többet morog, mint Tom Hardy a Taboo-ban. 🙂 David Lieberman aka “Micro” (Ebon Moss-Bachrach) szuperül működő sidekick. Saját keresztjét hitelesen cipeli, mindemellett megbízhatóan hozza, amit hoznia kell.

Mindent egybevetve a The Punisher első évada egy komplex sztorival rendelkező akciódús eredettörténet. A Netflix/Marvel-nél, a karakterhez hűen csavartak egyet a felnőttségi skálán, itt van vér, szex, korrupció és kegyetlenség dögivel, minden, ami a Megtorlóhoz szükséges. Sokan vannak, akik azt gondolták, hogy a The Defenders összeállását követően minden második részben várhatóak majd a cameo-k, de hiába. Megtorló köszöni, de nem kér a segítségből, elrendezi ő a saját szarságait egyedül. Keményen.

A The Punisher a “testvérsorozataihoz” képest egy teljesen más síkon működő sorozat. Egyértelműen a felnőtt közönségnek szól. Ha érdekel a karakter vagy csak simán egy tökös jelenetekkel teli, bűnügyi akciósorozatra vágysz, ami nem rugaszkodik el a Földtől, akkor biztosan nem fogsz csalódni. Tény, hogy jobban leköt, mint egy sokadik CW-s szuperhős sorozat, amit kijelentve joggal merül fel a kérdés: eljött az antihősök ideje a TV-ben is?

Az ajánló írásának időpontjában még csak angol felirat érhető el a sorozathoz, de ez valószínűleg az elkövetkezendő napokban már változni fog. A nyelvezete nem túl bonyolult, könnyen érthető, úgyhogy kellemes szórakozást kívánok hozzá! Szinkron belátható időn belül esélytelen.

Hasonló sorozatok: Marvel’s Daredevil, Six között mozog valahol

Formátum: 13×45 perc

Értékelés: 8/10

IMDb

A trailer alatt meg egyszerűen zseniális a Metallica – One. 🙂

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Akció, Dráma
Comments closed.