Mi az, fantasy világ, mágikus lények, varázslatos tárgyak, boszorkányok és egy sötét hatalom, ami mindent átsző és mindenhova elérnek a csápjai? Nem, nem a Harry Potter, hanem Az Úr sötét anyagai.
A sorozat alapjául Philip Pullman trilógiája szolgál, mely egy párhuzamos világban játszódik, ahol az emberek lelke egy állat képében testesül meg és elválaszthatatlan társként velük van életük utolsó percéig.
Nem ez az első próbálkozás, hogy adaptálják a regényeket, korábban a New Line Cinema próbálkozott, akkor Az arany iránytű címen jött ki a filmsorozat első része és hatalmas bukta volt. Törölték is a folytatásokat.
Történet
Valahol ott kapcsolódunk be, hogy Lyra (Dafne Keen) újra találkozik rég nem látott nagybátyjával Lord Asriellel (James McAvoy), akit próbál rávenni, hogy vigye magával Északra induló expedíciójára, ám ehelyett egy sokkal nagyobb kalandba keveredik.
A hétköznapokat és így Lyra vesszőfutását is áthatja a Magisztérium mindent ellenőrizni és írányítani akaró hatalomvágya (vigyázat, erős valláskritika várható!). A szálak, bár olykor messziről indulnak, szépen lassan összeérnek a kislány körül és nyilvánvalóvá válik, hogy ki az akiről a jóslat szól és a világ sorsa múlik rajta.
Miért fogod szeretni?
Mindenki szeret egy kicsit elveszni más univerzumokban és világokban, pláne, ha az nagyon hasonlít a miénkre. A mágia, mint az élet szerves része mindig ámulattal tölt el minket és élvezettel követjük, ahogy az ami számunkra elképesztő varázslat, hogyan lehet valakinek a legtermészetesebb dolog a világon.
A gyermeki ártatlanság, nem csak mint motívum jelenik meg, gondoljunk csak a felnőtté válásig folyton változó daimónokra, hanem sokszor az a történet előmozdítója. A gyerekek kérdeznek, ha nem értenek valamit és ez olykor olyan galibákat okoz, amit előre nem is sejtünk. Az alkotóknak sikerült ezt a történet szerves részévé tenniük, így a gyerekek nem apró felnőttekként jelennek meg, hanem úgy ahogy a valóságban is.
Beszélő JEGESMEDVE! A világ legkirályabb állata, bár nem hittem, hogy lehetséges, de itt még vagányabb. Beszél, harcol, páncélt hord, amit saját maga kovácsolt és megtestesíti azokat az értékeket és erkölcsöket, amikről sokan azt hittünk, hogy rég kihaltak. És mindeközben mégis egy aranyos kis szőrmók, akinek a marcona külseje mögött, egy érző, becsületes szív dobog.
Összegzés
Igazi családi sorozat, amit mindenki élvezni fog, aki egy kicsit is szereti a fantasy világát. A felnőttek épp úgy megtalálják benne a nekik valót, mint a gyerekek, így akár közös pont is lehet minden héten.
A lélekállatokkal és mágiával fűszerezett kalandokra talán csak a karakterek egyértelműsége nyomja rá kicsit a bélyegét, de ettől elvonatkoztatva, teljesen el lehet merülni ebben az univerzumban. És az is biztos, hogy utána csak azon fogsz gondolkodni, hogy neked vajon milyen daimónod lenne!
Hasonló sorozatok:
Formátum: 60 perc
Értékelés: 10/8