Bizonyára ismersz olyan embert, – vagy Te vagy az – aki már több helyen is élt és a költözés nehézségeit okkal vagy ok nélkül kellemetlenebbül élte át, mint az indokolt lett volna. Még ha nem is állt(ál) kényszer alatt és vágytál az új környezetre, a változás akkor is kizökkent a komfortzónából. Tessa komfortzónája New York-ban volt és a kényszerű költözésének oka egy óvatlanul elrejtett óvszer volt. Így lett belőle kertvárosi puhány.
Tessa Altman (Janey Levy) egy átlagos lány, a maga enyhén antiszociális és szarkasztikus módján, aki 14-5-6 évesen egyik pillanatról a másikra csöppen a “Nagy alma” metropoliszából a joggingos-BBQ partis kertvárosi valóságba, az őt egyedül nevelő édesapja, George Altman (Jeremy Sisto) parancsára. Természetesen, kézzel-lábbal ellenkezik a változás ellen, hiszen sokkal menőbb New York-ban élni, mint a félreeső Chatswin-ben, plusz ott van minden egyéb extra is, ami a költözködéssel jár: barátok, suliváltás, beilleszkedés. Ráadásul kénytelen lesz rádöbbenni arra is, hogy Chatswin nem éppen olyan, mint amilyennek elképzelte.
A Suburgatory karikatúraszerűen ábrázol szinte minden Chatswin-i lakost, legyen az a suli focisztárja, az eltorzult értékrendű szomszédok, a plasztikázott milf-ek, a meleg ázsiai, a suli szépe vagy a körzeti fogorvos. Ebbe a furcsa közegbe csöppenve Altman-ék hatalmas kontraszttal bírnak, akik a normális, egyszerű embereket képviselik. A sorozat, a fő történetszálak mellett – amelyeket egyébként a ritkán és váratlanul előforduló komolyság kellően izgalmassá tud varázsolni – a két világ közötti különbségekre épít és a karakterek jellegzetességeiből húzza elő a poénjait, akik eszementségük és elnagyolt jellemük ellenére mindannyian szimpatikusak és szerethetőek.
Ha egy egyedi humorral rendelkező, igazán vicces és kellemes egykamerás szitkomot keresel, akkor a Suburgatory-ban biztosan nem fogsz csalódni. Ráadásul az elérhetőségére sem lehet panasz, hiszen feliratosan és szinkronosan is egyaránt elérhető mind a 3 évadja. Gyerünk, irány nevetni!
Hasonló sorozatok: Awkward – Kínos, New Girl – Új csaj
Formátum: 22×22 perc
Értékelés: 7/10
IMDb