Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! ?

Terápia

Ebben a világban, akinek nincsen lelki problémája, az gyanús. Íme a bizonyíték arra, hogy igenis létezik intelligens magyar sorozat.

2012-ben indult hazánkban a Terápia az HBO égisze alatt, ami eredetileg egy izraeli nagysikerű sorozat (BeTipul) magyar adaptációja. Itthon is rögtön sikeressé vált szűkebb körökben, ami egyrészt a műfajának és a színvonalának az eredménye, hiszen nem mindenki képes elsőre befogadni egy olyan sorozatot, amelyet nem csak nézni, hanem érteni is kell.

Történet

A sorozat központi figurája Dargay András (Mácsai Pál), aki terapeutaként tevékenykedik és próbál hétről-hétre segíteni a pácienseinek, hogy a mélyen gyökerező lelki problémáikban jobban kiismerjék magukat. A sorozat felépítése mondhatni “5-ös körökre osztott”, a hét minden egyes hétköznapján más-más pácienssel és problémával találkozhatsz, illetve ismerheted meg azok jövőbeli kimeneteleit. A dolog ott kezd igazán érdekessé válni amikor kiderül, hogy péntekenként Andrásunk jár terápiára, jobban mondva szupervízióra.

A három évadot tekintve – igen, a 100. résszel befejeződött a sorozat – durván 12 páciens történetébe nyerhetsz betekintést, – András külön üléseit nem számolva – amelyek közül biztosan fogsz találni olyat, akikkel minimálisan is, de azonosulni tudsz. A teljes magyar lelki probléma all-stars gárda felvonul: az OCD-től kezdve, a pánikrohamokon át, egészen a gyász feldolgozásáig van itt minden, ami csak kell.

Terápia_Dargay_András

A spoiler-ek elkerülése érdekében a konkrétumokról egyelőre ennyit, térjünk rá arra, hogy miért is érdemli meg a Terápia azt, hogy korunk egyik legjobb magyar sorozatának tituláljuk:

Miért fogod szeretni?

Mácsai Pál. A színész olyan finoman, de mégis elemi erővel játssza András karakterét, hogy azt öröm nézni. Olyan magasra kell előtte emelni a kalapot, amennyire csak lehet, mivel a karakterével megtöltött kereken 100 epizódot, amit a vele szemben ülő felekkel művészi magasságokba emelt. Egy idő után, elég lesz ránézned és tudni fogod szavak nélkül is, hogy mire gondol.

A páciensek. 12 kiváló színészt nehéz értékelni, egy tucat érdekes és meghatározó történetből a legjobbakat kiemelni talán valamivel könnyebb, de mivel a Terápia maga egy tényleges terápia a nézők számára, így a szálak értékelése is abszolút szubjektív. Azt a történetvonalat fogod izgalmasabbnak vélni, amelyek hozzád, mint egyéniség közelebb állnak. A sorozatban megfordul több nagyobb név is (Csákányi Eszter, Für Anikó, Nagy Ervin, Péterffy Borbála, László Zsolt, Schell Judit  és még sorolhatnám), de egyértelmű, hogy a teljes gárda első osztályú. Egy olyan országban, ahol egyszerre kell színházi színésznek és televíziós színésznek lenni, ez igen sokat jelent.

Reális. Az eredeti licenc-et természetesen nem lehetett egy az egyben feldolgozni, ezért bizonyos szálak “magyarosítva” lettek – a szó legpozitívabb értelmében. Így teljesen logikus, hogy lett a pilótából gyógyszergyár tulajdonos és az indiai bácsiból székely bácsi. Ezenkívül, az évadok előrehaladtával is láthatóan fejlődött a hazai terep kiaknázása és bátran nyúltak hozzá a készítők az olyan környezetekhez, mint például a büntetés-végrehajtási intézet.

Hangulatos. Talán ebben rejlik a Terápia igazi ereje. A színészek, a történetek, a képi világ és a zenei aláfestés egymást erősítve határozzák meg a sorozat hangulatát. Olyan erős atmoszféra jellemző rá, hogy személy szerint nem javaslom a sorozat bedarálását egyedül, mert erős hatással bírhat a mindennapjaidra. Kisebb dózisokban adagolva kevésbé depresszív, párban nézve pedig egy óriási élményt jelenthet, hiszen megoszthatjátok egymással a gondolataitokat és feldolgozhatjátok a látottakat, egyfajta terápiaként. A váratlanul érkező, csontig hatoló örökbecsűk pedig a széria non-plus-ultrái:

“Ültem abban a reménytelen dugóban, se előre, se hátra. Az életem szimbólumában ültem.”

“Azt szeretném, ha végre minden rendeződne, varázsütésre, mint a mesében. Csak hát, elég szar mese, amiben én élek..”

Mivel az évadok csak minimális mértékben kapcsolódnak, így simán belevághatsz rögtön a harmadikba is, de a teljes élmény érdekében jobb, hogy ha az elejétől nézed a sorozatot.

Összegzés

A Terápia az utóbbi évek egyik legjobb magyar sorozata, ami nem feltétlenül fog mindenkinek a szívéhez nőni a stílusa és a koncepciója miatt. Ha nem szereted a beszélgetéseken alapuló, hosszabb lefolyású történeteket, akkor lehet, hogy nem lesz a szíved csücske, viszont ha tudod értékelni a párbeszédek mögött megbúvó feszültséget, humort, vonzalmat vagy intelligenciát akkor biztosan nem fogsz csalódni. Elképzelhető az is, hogy mélyen elgondolkodtat egy-egy kérdésről az életben.

Hasonló sorozatok: In Treatment, BeTipul

Formátum: 35-40×30 perc

Értékelés: 9/10

IMDb

 

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Dráma
Comments closed.