Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! ?

The Young Pope – Az ifjú Pápa

A dohányzó és megkérdőjelezhető hitű Pápa páros lábbal rúgja fel a Vatikánban a szaros bilit, egészen a freskókig.

Lenny Belardo-t, – aka XIII. Piusz pápa (Jude Law) – egy 40-es évei közepén járó férfit választják a bíborosok Pápának a konklávé során, bízva abban, hogy a fiatalsága egyet jelent a befolyásolhatóság kiaknázatlan területeivel. Az amerikai földről érkezett Pápa azonban egy polgárpukkasztó, manipulatív és elveihez a végsőkig ragaszkodó, határozott személyiség, aki azzal a céllal érkezett a Vatikánba, hogy legendává váljon. Szinte mindenben ellentétesen cselekszik, amit elvárnak tőle, nyugtalanító beszédeket tart, megbontja az egyház egységességét és még egy fotót sem enged magáról készíttetni – mindezt azért, hogy az ismeretlenség előnye hozzájáruljon a legendává válásához.

A Vatikán kulcsfigurái pedig az őrület határán vannak, hiszen ritkulnak és egyre kevesebb hatalommal bírnak, amit mihamarabb vissza kívánnak szerezni, mégpedig – szó szerint – minden áron. A főkolompos Voiello bíboros (Silvio Orlando), akit a többiek a megtestesült gonoszként aposztrofálnak, próbálja gyanúba keverni a Szentatyát és kettejük közt – de inkább a Pápa és az egyház között – elindul egy mindent elsöprő hatalmi játszma, aminek csak egy győztese lehet és az biztosan nem a vallás közel 1,5 milliárd katolikus tagja.

the-young-pope-jude-law-smoking-sorozatajanlo

A The Young Pope egy nagyszerű sorozat, amely mondhatni tabu témát boncolgat izgalmas felállásban és intelligens módon. Érezteti, hogy a mai világban az emberek már nem kezelik helyén a vallás fogalmát, legyen szó túlbuzgó keresztényekről vagy trendi és sablonos ateistákról, teljesen mindegy, hiszen amit látunk az már egyszerűen nem az, amit éreznünk kellene. Érezteti, hogy a Vatikán, az egyház ugyanolyan rendszer, mint a többi, amit ismerünk. Egy rendszer, amelyet emberek működtetnek. Emberek, akik ugyanolyan esendőek mint bármelyikünk, emberek, akik befolyásolhatóak és emberek, akik elfelejtik, hogy mi teszi őket boldoggá.

A sorozat nem mellesleg az Oscar-díjas, Paolo Sorrentino rendezésével készült és az HBO-n került bemutatásra, olyan A-listás színészekkel, akik túlmutatnak a blockbuster vonalon. Silvio Orlando játéka rendkívüli, teljesen életszagú alakítása és karaktere mindenféleképpen hatni fog rád. Diane Keaton brillírozik, mint Mary nővér, a Pápa segítőjeként kellemes karaktert játszik, akit talán a legtestközelibbnek fogsz érezni az egész széria alatt. Jude Law pedig, mint XIII. Piusz Pápa egyszerűen baromi stílusos és szimpatikus. Igaz, a múltjára utaló sejtetések túlzott homályban tartják a karakter történetét, de a határozott, lázadó és mégis néha kétségbeesett vezetőt izgalmasan alakítja.

Az ifjú Pápa nem ajánlott mindenkinek. Akkor fogod tudni értékelni a sorozatot, ha élvezed az intelligens hatalmi párbajokat, ha szereted a lassan építkező történetet, ha tudod értékelni a zene és a képi világ különleges kapcsolatát és leginkább akkor, ha nyitott vagy a témára és miliőre, amiben a széria játszódik. Légy nyitott és befogadó, megéri! 🙂

Feliratosan már elérhető a sorozat, a szinkronos verzióra december 18-ig kell várni.

Hasonló sorozatok: House of Cards – Kártyavár, The Crown, Medici: Masters of Florence

Formátum: 10×55 perc

Értékelés: 8/10

IMDb

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Dráma
Comments closed.