Sorozatajánló – Ha nem tudnál mit nézni! ?

Vikings – Vikingek

Viking históriák, vér, harc és misztikum. Ettől lesz igazán menő a viking éra.

A History Channel gondolt egyet és leforgatott Vikings címmel egy 10 részes első évadot a viking nép felemelkedéséről és hódításairól, amely az alapvető tényfeltáró dokumentációk bemutatása mellett erősen ráment a történet sorozatszerű megvalósítására. Így jött létre a saját, házon belüli Game of Thrones-uk.

A fő vonal szerint úgy kb. 800-ban járunk és a vikingeknek el kell gondolkodniuk, hogy merre tovább hiszen az északi portyák kezdenek egyre kevésbé jövedelmezőek lenni és a termőföld is silány. Nincs mese, az Északi-tengeren túlra kell menni és fel kell fedezni új területeket a népük jövőjének érdekében, ahol ezelőtt még senki sem járt. A kockázatos akció sikeressége rengeteg aranyban és gyenge ellenállásban mutatkozik meg, aminek szinte mindenki örül, mínusz az aktuális vezető jarl, aki jogosan félti a pozícióját. Így elindul egy hatalmi játszma a nép embere és a vezetőség között. A jutalomról pedig csak annyit, hogy van ott még bőven, ahonnan ez jött..

A sorozat első évada mintha csak tapogatózna, hogy mennyire befogadóképes a közönség a viking világra. Később, annyival pontosabban találja meg önmagát és alakítja ki az egyedi, tesztoszteronfűtött, világhódító hangulatát a helyenként elcsepegtetett misztikummal. Természetesen, a sorozat kezdeti pénzszűkössége az évadok előrehaladtával egyre kevésbé érezhető, de mára már semmiben sem szenved hiányt a Vikingek és teljes erőbedobással hódítja a közönséget.

ragnar-lothbrook-travis-fimmel-vikings-sorozatajanlo

Ragnar Lothbrook (Travis Fimmel) viking legenda iszonyat jól sikerült. A karakter már az elején definiálja önmagát, Ő nem csupán egy baltával rohangáló szakállas barbár, Ő egy ravasz és egyben innovatív vadállat, aki tudja, hogy a saját világán kívül létezik más is, amelynek befogadásával még előnyre is szert tehet. Oldalbordája, Lagertha Lothbrook (Katheryn Winnick) minden viking-beállítottságú férfi vágya, nem kell félteni. Gustav Skasgard, a Skasgard színészcsalád sarjának játékában pedig bizonyításra kerül, hogy nem csak a neve miatt kapta meg Floki szerepét, érdekes és izgalmas mellékszereplőt alkot.

A History Channel a viking projekttel nagy fába vágta a fejszéjét, de a balta és az alapanyag is marhajó, úgyhogy sikerre van ítélve. A sorozat az érdekes történelmi alap és izgalmas karakterek mellett váratlan fordulatokkal és kendőzetlen, véráztatta momentumokkal is tud szolgálni, amely a kor sajátja (vérsas, ohmyohmyohmyGod!). A zenei betétek pont annyira dobják meg a misztikus jelenetek atmoszféráját, hogy épp elkezdj szorongani. Nem nagyon, csak egy kicsit.. úgy finoman. A sámántól pedig egy picit mindig be fogsz szarni, aki a sorozat – vagy a világ – egyik legnagyobb kérdőjele. Egy biztos, ha a Lothbrook dinasztián múlna, akkor már az első évadban puccba lenne vágva a Hét királyság minden egyes szeglete.

A Vikingeket feliratosan és szinkronosan egyaránt elérheted, de az utóbbi kevésbé javasolt, hiszen Hujber Ferenc, mint Ragnar Lothbrook a karakter könnyedségét idézheti elő.

Tipp: A Wikipedia és egyéb történelmi források felkutatásával szétspoilerezheted az egész sorozatot, hiszen legendák ide-oda, ez egy valós történelmi alapokon nyugvó sorozat.

Hasonló sorozatok: Game of Thrones, Black Sails és egy nagyon kicsit Sons of Anarchy

Formátum: 10x45perc

Értékelés: 8/10

IMDb

Szólj hozzá!

Hozzászólás

Category: Akció, Dráma, Fantasztikus
Comments closed.